Ha eljön a hétvége, érzem, hogy újra élek. Érzem, hogy arra a pár órára amíg kint vagyok célokat kell elérnem, hegyeket kell megmásznom, de mi van akkor ha nem történik semmi? A célok üressé válnak.
Az elég egyhangú, mondhatni unalmas hétköznapok után eljött a hétvége. Végre péntek, végre újra együtt. Bár mint minden héten, ekkor is hitegettem magam, hogy nem megyek. Egyszerűen nincs értelme, de hétvégén mintha más ember lennék. Ilyenkor menni kell és én megyek is.
Pénteken 6 óra körül kaptam egy hívást Noel-től. 8-ra legyél kész, indulás. Nála ez 9-10 órát jelent ezért nem is siettem el a készülődést. Csak Nina üzenetei sürgettek kicsit, aki nem bírt várni. Türelmetlen, tipikus nő. Fél 9-kor elindultam itthonról. Az éjszaka leple alatt. Mint egy magányos utazó. Az út közben mint szinte mindig zenét hallgattam, ez csak erősítette a magányom, hiszen nem hallottam a körülöttem lévő zajokat. Nem akartam hallani. A pénteki célom kimerült abban, hogy 1 vagy 2 felessel kezdjek, és hogy konkrétan mit igyak. A szokásos helyen találkoztunk Ninával. Noel nem vette a telefont, ezért nélküle indultunk a kedvenc kocsmánkba. A pulthoz igyekeztünk, ahol a sok megfáradt öreg alkoholista úgy sorakozott a pultnál, mint éhezők az UNICEF-es kaja kocsiknál. Ők csak szomjaztak, a legtöbben már így 9 óra előtt részegek voltak.
Mire sorra kerültünk én 2 feles körtét kértem, Nina pedig vadászt. Kivételesen az utolsó padba ültünk. Én a szokásos 2. padba szeretek ülni, de az most foglalt volt. Rájöttem, hogy itt jobb ülni, mindenkit láttam innen, csak a pult sajnos messze volt. Noel 9 óra után érkezett, utána jött az egész banda, szóval elkezdhettünk inni, Noel szokásához híven vodkát ivott. Az első 2 feles még lassan ment le, nem siettük el, de a többit annál inkább. Mintha versenyeztünk volna, ki lesz KO először, pedig ma egyikünk se tervezte, hogy nagyon befog rúgni, de az ilyesmit ugye nem is kell.
Amikor egy pillanatra magamra hagytak, elkezdtem tűnődni azon, hogy mi a francot csinálunk? Se bánatra, se boldogságra nem iszunk, csak úgy iszunk, mert hétvége van. Ennyi erővel akkor minden nap ihatnánk, de amint vissza értek ez a értelmetlen gondolatmenet megszakadt. Noel-el épp a drogokról kezdtünk el beszélni, hogy melyik mennyire ártalmas. Valahogy mindig előjönnek ezek a témák.
Amikor kimentem wc-re és kézmosás után tükörbe néztem elgondolkodtam. Vajon ha a régi énem most a tükör másik oldaláról figyelne, és látná, hogy mi lett belőlem, akkor vajon megváltozna? És ha igen akkor jobb lenne? Vagy inkább rosszabb? Lehet tetszene neki a látvány, én mindig is utáltam magam, ezért az önpusztítási hajlam nálam mindennapossá vált.
Vagy ha Isten lenne a tükör mögött, vagy ha egy este alatt köztünk ülne és figyelne, vajon mit szólna? Vagy ez mind a terv része, és ez a sorsunk. Bennem a végtelennek tűnő sötétség egyre csak nyeli el bennem a jóságot. Előbb utóbb olyanná válok mint mindenki más: önzővé.
Az estét hamar lezártam, épp egy beszélgetés közben voltunk amikor felálltam és elköszöntem. Nem volt már kedvem kint lenni, Noel épp a macin zongorázott, ezért tőle nem köszöntem el, de ahogy másnap hallottam rendesen eltette magát, de ismerjük őt: "csak jó kedvem volt"
