És mondta Isten: legyen világosság. Én pedig elbújtam a fény elől
A fény elhozza életünkbe a boldogságot és a békét, de én túl buta voltam hozzá, hogy felfogjam. Egész életemben menekültem, menekültem a semmibe. Féltem szembe nézni a fénnyel, féltem, hogy megvakít, nem tudtam, hogy addig is vak voltam.
Körülbelül 5 éve mehettem ki először piálni. Mintha 1000 éve lett volna. Mindig azt láttam, hogy aki kijár az tud valamit, kint volt a sok csaj, gondoltam bedobom magam. Csak kellett 1-2 feles, hogy feloldódjak. Elindult a kaland, de abból az 1-2 felesből lett 5-6, aztán 8-9, én pedig már beszélni sem tudtam. Mi ez, ha nem az élet tragédiája?
Ezzel a nekifutással mentem ki másik nap, aztán a másik héten, aztán hónapban, évben. Igazából sosem sikerült az igazi célom, amit akkor fogalmaztam meg, mikor először kértem a pultnál felest. Azt a célt, hogy úgymond boldog legyen, vagy legalább is ahhoz hasonlót. Nekem a boldogság 1 percnyi érintése is elég lett volna, hogy átöleljem és ne eresszem el. Nem mondom, sikerült párszor felszednem valakit, de olyat akivel talán józanul szóba se állnék, de legalább is nem úgy közelednék hozzá, ahogy akkor tettem. Az évek során, nehéz munka árán leszoktam erről, de az eredménye az lett, hogy már azzal sem merek kikezdeni részegen aki tényleg tetszik. Mindennek meg van az ára. Én pedig fizetem.
Azt azért nem mondom, hogy nem érte meg egyszer sem kimenni, mert az hazugság volna. Ismertem meg jó pár embert, akikkel barátságot szőttem. Ott van Tipi. Őt alapiskolától ismerem, bár akkor nem voltunk jóban, igazából sehogy se voltunk mert sosem beszéltünk. Középsuli 2.-ban jött át a mi k*baszott sz*r iskolánkba a sok k*baszott seggfej közé. Kitűnt a sok alpári szakközépsulis gyökér közül. Ő hívott ki először a kocsmába, ha jól emlékszem. Kint ismerkedtem meg Noel-el, aki szerencsétlenségére szlovák volt. Ezért gyakori téma volt a nemzeti hovatartozása, de állítása szerint csak félig volt szlovák. Az a kérdés melyik fele. Azt még fontos tudni róla, hogy ő sosem rúgott be. Csupán jó kedve volt. Még akkor is, ha haza kellett húzni a kocsmából mert nem tudott menni. Másnap azt bizonygatta, hogy csak jókedve volt, és nem is másnapos, de mikor este felhívtuk, hogy jössz-e ki Noel? Azt válaszolta, hogy nem mert fáradt.
Aztán ott volt Zoli, őt is alapból ismertem. Talán ő rúgott be mindig a leghamarabb, és a buta viccei miatt sokszor bajba került, de a részegek védőszentje mindig fogta a kezét. Persze párszor került bajba, amikor kapott is, de nagyobb pofont az élet nem adott neki, pedig ráfért volna.
Kint volt még Laci. Laci amolyan kettős személyiség volt, fura. Egyszer buta volt, egyszer jó fej. Ezért egyszer bírtam, egyszer utáltam. Különlegessége az volt, hogy mikor nem volt barátnője akkor éjjel nappal velünk akart lógni, kihívott hétköznap és hétvégén. Ő volt az első aki kijött és az utolsó aki távozott, de amikor felvitte Isten a dolgát és lett barátnője, akkor hirtelen elhagyta az érdeklődése irántunk. A sors pikantériája, hogy mikor szakítottak a barátnőjével akkor újra kezdte, megint kijárt. Aztán megint lett barátnője és megint nem. Ezt játszotta évekig, meg is untuk.
Tomi és Géza is kijárt velünk. Nem szerettem mikor Tomi ivott, mert agresszív volt és engem valamiért amúgy sem bírt. Ekkor mindig kerültem. Géza pedig csak ritkán jelent meg, és akkor is csak trollkodni. Piát keverni a fékbe és hasonlók, Noel-t rábeszélni, hogy igyon többet, mert az tény, hogy jó volt Noel-en nevetni mikor ivott. Amolyan bűnös élvezet volt rajta nevetni.
Ahogy teltek az évek sokat ittunk, rengeteget. Belegondolni is szörnyű. Kilátástalan volt a helyzetem, céltalanul bolyongtam minden nap, de amikor eljött a hétvége újra céltudatos lett az életem. A célom pedig annyiban kimerült, hogy jól berúgjak. Hihetetlenül sok szép emléket őriznék, ha nem rúgtam volna be annyira, hogy elfelejtsem mindet. Nem csoda, hogy 22 éves koromra már cinikus és élet fáradt lettem, pedig tulajdonképpen még nem is éltem igazán. Régen az életet az első felestől az utolsóig tartó ciklus volt, ma már ott véget ér, hogy felkelek reggel. Álmaimban ragadtam valahogy. Az út során valahol eltévedtem.
Ma már számomra nem okoz az sem túl nagy örömet, hogy Noel hülyeségein nevessek, de azért még mindig megteszem. Az évek során ahogy fogyott, aztán bővült a társaság úgy ismertem meg új embereket, de erről majd később.
